Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A karácsony évszázadok óta a legszentebb, a legmeghittebb ünnep volt a világ keresztény embereinek életében.

Elődeink a magukkal hozott ősi szokás szerint minden évben nagyon várták, készültek a karácsony, Jézus születésének megünneplésére.

Hiszen a karácsony a szeretet, az öröm, a csodavárás szent ünnepe.

 

Elődeink nagyon vallásosak, istenhívők voltak, de hittek az ördög, a boszorkányok és a rossz szellemek létezésében.

 

Évszázados babonás, misztikus szokásaikkal igyekeztek távol tartani őket a családtól, a háztól.

Ezek a babonás népszokások már december 13-án, Luca napján elkezdődtek és december 24-én karácsony böjt napján értek véget.

 

Az asszonyok egész nap sütöttek, főztek a férfiak pedig a jószágok ellátásával voltak elfoglalva.

A nagy készülődés azért volt, hogy szent karácsony estéje és a két ünnep napja méltóképpen legyen megünnepelve.

 

A férfiak az esti harangszó után kezdték a jószágokat itatni, de nem ám akárhogyan.

Egy vödörből sorra itatták az összes állatot, a vödörbe a gazda egy szép piros almát tett. Ez az alma volt a „Luca” almája, mely Luca-napkor került a kútba és ebből kifolyólag varázserővel rendelkezett a hiedelem szerint.

Amelyik jószág abból a vödörből ivott, az a jövő évben szép gömbölyű és egészséges lett.

 

A gazdasszony egész nap fűtötte a búbos kemencét, amelyben szép pirosra sült a hatalmas fonott kalács, a diós, mákos, túrós bejgli.

Amikor kisültek a kalácsok, a gazdasszony cserép fazékba  káposztalevest tett fel, ami már évszázados hagyomány volt karácsony estéjén.

A levesbe savanyú káposztát, disznószívet, nyelvet és kolbászt tett.

A szabadkémény alól kihúzott parázs mellett lassan hagyta főni, mindaddig amíg a család hazaérkezett az esti istentiszteletről.

 

Nagy jelentősége volt a levesben a szívnek, mert a karácsony a szív, a szeretet ünnepe.

A nyelv azért, mert azzal boldogulnak az életben.

A kolbász pedig azért, hogy a család szerencséje a következő évben is hosszúra nyúljon.

A karácsony esti vacsorához a gazdasszony mindent gondosan az asztalra készített, nehogy fel kelljen állnia, mert akkor a jövő évben gondja, kára lesz.

A karácsonyi vacsoraasztalra kerültek a káposztaleves, kalácsok, bejglik, mézes-mákos guba, a „Luca almája” és a „krampampulához” szükséges anyagok.

 

A „Luca almája” egy gyönyörű piros pogácsa alma volt, amit a gazdasszony Luca napján a kútba dobott, amit a gazda karácsony estéjén kihúzott.

Luca napjától karácsony estéig úgy kellett a gémeskútból meríteni a vizet, hogy az alma sértetlen maradjon. A karácsony esti vacsora előtt a gazda kihúzta a kútból, de úgy, hogy senki ne lássa és a vacsora asztalra tette.

A vacsora után a mama felvágta, annyi felé, ahány tagja volt a családnak.

Mindenki kapott belőle egy-egy szeletet, amit meg is ettek.

A közösen elfogyasztott alma biztosította a család összetartozását a következő esztendőre és a további életre.

A krampampula régi hagyományos ital volt.

A gazdasszony jó előre elkészítette a porcelán tányért, bele kockacukor és gyömbér került, majd leöntötte jóféle kisüsti gyümölcs pálinkával, végül meggyújtotta.

A petróleumlámpa fényét lecsavarták, ezután csak a misztikus kékes lánggal égő krampampula világított.

A család minden tagja áhítattal nézte és várta, hogy ellobbanjon a láng.

Amikor a láng alább hagyott, az alkohol elpárolgott, , akkor ebből a csodálatos, mennyei italból a mama mindenkinek adott.

 

Ezt követte a mézes-mákos guba evése.

Az eladó sorban lévő lány csak azt leste, hogy az apja mikor veszi ki az első falatot a tálból, lekapta a villájáról és a szájába vette, majd kiszaladt az utcára.

A hiedelem szerint a legelső arra jövő férfi keresztneve lesz a jövendő férjének is a neve.

 

Az asztalon volt még egy tányér tisztított fokhagyma gerezdekkel, mellette a cukor.

A cukor azért volt, hogy aki a sok finomság után nem bírja  megenni a fokhagymát, az cukorral próbálja.

Bárhogyan is de a fokhagymát meg kellett enni.

Ezek után a mama halványra vette a lámpa fényét, és szlovákul mondta :

 

„Kto zedótam csesznok a tvonya

 mu je bjlo to narok,

nye bugye zsity”

 

Magyarul :

„ Aki megette ezt a fokhagymát

és az árnyéka fehér (a falon)

az nem éri meg a jövő évet”

 

Nagy hagyománya volt a gyerekek karácsony esti csoportos házról-házra járásának.

Megálltak az ablak alatt, és énekeltek Jézus születésének örömére, de előbb megkérdezték :

 

 

„-Szabad énekelni ?

-Szabad.

 

-Boldog örömnap derült ránk,

Vigadjon szívünk zengjen szánk.

Az egész világ vigadjon

Istenünknek hálát adjon

 

-Adjon isten jó estét!

-Jó estét! (köszönt vissza a gazdasszony)

-Hányan vagytok?

-Öten-hatan!

-Annyi felé szaladjatok!

 

Mondta tréfásan, de már nyitotta is az ajtót.

A gyerekek diót, almát, aprópénzt kaptak, és boldogan tovább mentek egy másik ablak alá.

 

A karácsony felejthetetlen, maradandó élmény volt, maradt felnőttnek, gyermeknek egyaránt.